Tettek nélkül a „családbarátság” csupán üres szólam
Több mint két éve indult az a petíció, amely megpróbált nyomást gyakorolni a kormányra, hogy iktassa törvénybe azt, amiért korábban kötelezettséget vállalt. Ma már mulasztásos törvénysértésben van a kormány: rég ratifikálni kellett volna az újszülöttek után járó szabadnapokról szóló uniós irányelvet. Erről beszéltünk Miklós Györgygyel, a Szülői Hang Közösség egyik vezetőjével.
“Tettek nélkül a “családbarát” kormányzás csupán üres szólam” – mondta Miklós György, a szervezet képviseletében. Hozzátette, hogy a legtöbb családban összesen egy vagy kettő gyerek születik, így életszerűtlen, hogy a gazdaságra nézve hátrányos hatása lenne annak, ha az édesapák még pár szabadnapot kaphatnának az életük egyik legfontosabb eseményét követően.
Miklós György a több mint hétezer tagot számláló Szülői hang közösség egyik vezetője. A magát „önsegítő és érdekvédelmi csoportként” definiáló közösség elsősorban szülőket, pedagógusokat szólít meg, tevékenységük fókuszában pedig a közoktatás és a gyerekek jövőjét érintő témák állnak.
Írd alá a petíciót: követeljünk 30 apanapot a családoknak!
Eddig közel tízezren írták alá – írd alá te is!
Neked mindössze ennyit kell tenned ez ügyben:
2 Oszd meg ismerőseiddel, családtagjaiddal! Kérdd, hogy írják alá, osszák meg ők is!
A gyermek születése után különösen fontos, hogy minél több időt töltsön mindkét szülőjével a csecsemő. Kérdd te is, hogy Magyaroszágon, sok más európai országhoz hasonlóan, legalább 30 nap fizetett szabadság járjon az apáknak gyermekük születése után.
Ez a te ügyed is! Írd alá, és oszd meg a petíciót!
A VDSZ – A SZAKSZERVEZET közleményt adott ki ez ügyben. Erről és az apanapokkal kapcsolatos előzményekről, arról, hogy hogyan miért kellett volna már rég rendeznie a kormánynak ezt a kérdést, az alábbi cikkünk szól: