Miért hozzák ide az akkumulátorgyárakat?

Megállíthatatlanul szaporodnak az akkumulátorgyárak Magyarországon. Itt vannak, hiszen a kormány mindent megtesz értük. Mit tehetünk, ha már letelepedtek nálunk?

Videónkban Székely Tamás, a VDSZ elnöke beszél az akkumulátorgyárak hódításának okairól – és a lehetőségeinkről:

  • A kormány gazdaságpolitikájának alapköve volt az elmúlt évtizedben, hogy minél több olyan vállalatot telepítsen le Magyarországon, ami alacsony képzettségű, főként betanított munkásokra épülve a GDP hajtóerejeként tud működni.
  • Eközben a tudásalapú társadalom háttérbe szorult – oktatásra, felsőoktatásra egyre kevesebbet, nagy gyárak letelepítésére egyre többet költöttek az adófizetői pénzekből. Ennek az igyekezetnek az egyik eleme volt az autógyárak idetelepítése.
  • Mára Magyarország autóösszeszerelő üzemmé vált: nem csak a nagy autógyárak, de a rájuk telepedő, őket kiszolgáló infrastruktúra, kisebb-nagyobb beszállítók is emberek tízezreit foglalkoztatják – emellett hozzájárulásuk a magyar adóbevételekhez megkerülhetetlen mértékű lett.
  • Az Európai Unió ugyanakkor 2035-től megtiltja, hogy a területén belső égésű motorral szerelt járműveket lehessen eladni. Mivel az elektromos motorral szerelt járművek lényegesen kevesebb alkatrésszel működnek, nem lesz szükség ekkora munkaerőtömegre, ilyen nagyméretű kapacitásokra. Azaz a kormány által kierőltetett, összeszerelő-üzemekre épülő modell a látványos összeomlás felé indult el.
  • A kormány ezért előre menekül: próbálja hozzánk csábítani a világ akkumulátorgyártásának jelentős részét – arra számítva, hogy az idetelepülő üzemek felszívják a felszabaduló munkaerőt, és a köréjük épülő beszállítókkal együtt valamennyire kompenzálják majd a kieső bevételeket is.
  • Ezért nem tágít a kormány akkumulátor-ügyben: túl nagy a tét, elhibázott gazdaságpolitikai döntéseit nem tudja máshogy kompenzálni.

A VDSZ szerepe óriási ebben a helyzetben: nekünk kell kikényszerítenünk azt, amit a kormány nem hajlandó megtenni. Az egészséges és emberléptékű munkahelyeket, a versenyképes fizetéseket és a környezetvédelmet a munkáltatóknál kell elérnünk!

  • A VDSZ ezért arra szólít fel minden akkumulátorgyári munkavállalót, hogy jelentkezzen nálunk: megalakítjuk gyárukban a helyi szakszervezeteket, segítünk megszervezni a munkát, a hatékony érdekvédelmet!
  • Együtt ki tudjuk harcolni azokat az eredményeket, amelyekről a kormány nem hajlandó gondoskodni.

Most lépjetek be a szakszervezetbe: most dől el a jövőnk az akkumulátorgyártással kapcsolatban!

Egyedül nem megy! Így csatlakozz hozzánk:

Ha érdekel részletesebben is, amit mondunk, ha kapcsolatba szeretnél velünk lépni, kattints ide!

Ha rájöttél, hogy megéri egy szerényebb gyorséttermi menü árából megvédened a magasabb béreidet, jobb munkakörülményeidet, akkor csatlakozz hozzánk, töltsd ki ezt a belépési nyilatkozatot!

Ha beléptél, azonnal segítünk: összekötünk a már létező alapszervezetekkel, vagy ha nincs még ilyen a munkaadódnál, mindenben segíteni fogunk, hogy egy újat alakíthass! Segítünk a lehető legjobb körülményeket kiharcolni a kollektív szerződés kitárgyalása során! Együtt elérjük, hogy a munkahelyeden a lehető legjobb körülmények között dolgozhassatok!

Együtt sikerülni fog! Csatlakozz a VDSZ-hez!